A Honda Africa Twin egy olyan motorkerékpár volt, amelyet a Honda négy változatban gyártott 1988-tól 1989-ig XRV650 néven, 1990 és 2003 között XRV750T néven, 2016-tól 2019-ig CRF1000L néven, és 2020-tól pedig CRF1100L néven.

Az XRV750 Africa Twin egy 742 köbcentiméteres sportmotorkerékpár volt, mely négyszer nyerte meg a Párizs-Dakar rallyt az 1980-as évek végén. Dupla fényszóróval, szélvédővel és hosszú kettős üléssel volt ellátva, az alumínium alaplemez pedig védi a motor alját a felverődő kövektől és az ütésektől. 1993-ban a kerékpárt alaposan áttervezték, beleértve az új vázat, a karosszéria műanyagait, az üzemanyagtartályt és a motor ülését is. Manapság a jó állapotban lévő használt darabok igen keresettek a rajongók körében.

A CRF1000L egy 998 köbcentis motor, mellyel 2016-ban felelevenítették az Africa Twin nevet. Az Egyesült Királyságban 2015 végén, az Egyesült Államokban pedig 2016-ban vált elérhetővé. Elődei alapján fejlesztették, de a Honda ezt már közúti használatra is tervezte, vagyis könnyebb terepekre.

Az eredeti XRV650 Africa Twin nagy sikerei miatt, vagyis a négyszeres sivatagi rally győzelme miatt a 2020-as Africa Twin új fejezetett nyitott ennek a legendának. Az új CRF1100L Africa Twin lehetőséget nyújt a nagy távolságok kényelmes megtételére a 24,5 literes üzemanyagtartályával. Az ülése és a képernyője is állítható magasságú, a markolatai pedig fűtöttek. Az új, kettős LED-es fényszórók nappali menetfényekkel rendelkeznek a folyamatos nappali láthatóság érdekében. Hosszabb utak megtételéhez igen hasznos a sebességtartó automatika is.

Videók:

https://www.youtube.com/watch?v=6M1u1GY1Gb4

https://www.youtube.com/watch?v=hWGTvWQ9UCA

https://www.youtube.com/watch?v=tMILVr42zR4

Néhány eladó darab:

https://www.autotrader.co.uk/bike-details/202202252932557?advertising-location=at_bikes

https://www.autotrader.co.uk/bike-details/202202212806480?advertising-location=at_bikes

https://www.autotrader.co.uk/bike-details/202202182717060?advertising-location=at_bikes

 

Megosztás
MVA Motoros Club